Tulajdonképpen akkor járunk jól, ha elfogadjuk, hogy valójában az érzéseinkkel a közérzetünkkel vonzunk. Annak megfelelő, azzal harmonizáló történéseket vonzunk  életünkbe, amilyen a domináns érzelmi állapotunk. Úgy is mondhatnánk, olyan hatások érnek bennünket, amik visszaigazolják azt, ahogyan érezzük magunkat, ezeket megfigyeljük, beszélünk róluk és továbbra is ugyanabban az érzelmi állapotban maradunk. Nagyjából hasonló történéseket vonzunk, hasonló sztorikat látunk magunk körül. A konkrét körülmények, hogy a lelki-érzelmi állapotunkkal harmonizáló események pontosan hol történnek velünk, az pedig legtöbbször attól függ, hogy mire figyelünk a legtöbbet. Az igazság az, hogy mi is, és az egész életünk, meglehetősen logikusan vagyunk összerakva. 

Ha elfogadjuk, hogy valójában tényleg a közérzetünkkel harmonizáló eseményeket vonzunk, akkor csak azt kell megváltoztatnunk. Elhatározzuk, hogy jól érezzük magunkat, boldogok leszünk és kész! Elméletben baromira egyszerűnek tűnik. A gyakorlatban azonban a következőt figyelték meg: Egy kísérleti színész osztályban arra kérték a hallgatókat, a színinövendékeket, hogy öltsenek magukra a sajátjuktól teljesen eltérő karaktert, de olyan valakivé váljanak, akinek az egyéniségét magukra húzni jó bulinak tűnik, még élvezik is, úgy kommunikáljanak egymással, a külvilággal  egy hétig, úgy járjanak, úgy beszéljenek és figyeljék magukat, egymást. Az első nap tényleg fergeteges bulinak tűnt, imádták a gyakorlatot, szerettek teljesen másmilyennek lenni, mint a saját maguk, jó volt beszólni mindenkinek, aki civilben egy visszahúzódó ember, jó volt merésznek lenni a gyávának, jó volt esetlennek lenni, a vagánynak, jólesett a gyengeségét kimutatnia az erősnek, stb. Néhány nap múlva már nagyon fáradtak voltak a játéktól, rengeteg odafigyelést, koncentrálást igényelt, hogy továbbra is a vállalt karaktert tartsák, lassan egyre idegesebbek lettek, majd óriási veszekedések törtek ki, egy hét után pedig már mindenki a pokolba kívánta az egész játékot. Miért történt mindez? A válasz egyszerű: nem a játszott karakternek az alapprogramja futott a tudatalattijukban, hanem a sajátjuk.

Hogyan lehet mégis elérni, hogy állandóan bőséget vonzó, felszabadult, hittel teli üzemmódban legyünk? El lehet egyáltalán? Utána nyomoztam, olyan emberek élettörténetét tanulmányozva, akik tényleg szegénységből indulva teremtettek saját vagyont maguknak. El lehet érni. Csupán sok gyakorlás és idő kérdése, míg beépül az alapprogramba. A fenti kísérletből kitűnik, hogy egy-két hét alatt nem igazán lehet kicserélni egy régóta futó szoftvert a személyiségünkben, és hogy nem kell haragudnunk magunkra, ha időnként visszaesünk. Ez a fejlődési folyamat felejárója. Egyet tehetünk: rendszeresen gyakorolunk és ráerősítünk az új gondolkodásmódra, hogy ne csak a meditációra és a megerősítésekre támaszkodjunk. 

A mai spiri-programozós gyakorlattal teszünk egy kis kitérőt a kiteljesedés más területeire is.

Napi feladat:

Vonulj el, biztosíts 20 percet arra, hogy elmélyedhess! Egy papírral és tollal a kezedben gondolkodj el azon, hogy mikor és hol érezted úgy, hogy nálad az irányítás az életed felett? Most nem csupán olyan helyzeteket keresünk, ahol jól és feldobodtan éreztük magunkat, hanem konkrétan azt, hogy mi irányítottuk a sikert, mi értük el, nálunk volt a gyeplő, olyan érzésünk volt: tényleg mi teremtünk! 

Írjunk fel 20 olyan helyzetet! Tessék erőlködni, hogy valami frenetikusabb legyen, mint az, hogy lementem a boltba a kész listával és ettől milyen könnyű lett az egész délelőtt, semmit nem kerestem, minden kéznél volt főzésnél stb. Ha más nincs, ilyen sztori is jó, de valami fajsúlyosabbat keressünk! Pl. mindenki azt mondta, nem tudom megcsinálni, de megcsináltam, tudtam, hogy megcsinálom, stb. 

A többi állandó feladat természetesen maradt:

1. Bevétel-kiadás napló és vásárlási statisztika vezetése
2. Megerősítések írása
3. Bőség-meditáció
4. Ötletelős füzet soron következő lépését meglépni, a következőt betervezni, pontosan hol, mikor, hogyan?
5. Álomtabló átnézése